Vezető partner
Négy év jogi munka után 2007-ben szerzett jogi szakvizsgát. A Budapesti Ügyvédi Kamara tagja. Angolul, németül és franciául tárgyalási, olaszul középfokú szinten beszél.
2002-ben a világ kétszáz legjobb egyetemévé sorolt bonni Friedrich-Wilhelms Universität-en tanult, 2003-ban fejezte be jogi egyetemi tanulmányait Budapesten, ezt követően egy angol nyelvű posztgraduális képzés keretében európai uniós szakjogász címet szerzett. Azon célból, hogy ne csak jogi, hanem gazdasági oldalról is minél mélyebben megismerhesse az üzleti életet, posztgraduális tanulmányokat folytatott a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karán, melynek lezárásaként 2006-ban közgazdász-külkereskedő diplomát szerzett.
2003-ban egy német irányítás alatt lévő nemzetközi ügyvédi irodában kezdte ügyvédjelölti pályáját. Ezt követően angol, német és francia nyelvtudását kamatoztatva a Magyar Országgyűlés Külügyi Hivatalában jogi tanácsadóként dolgozott, ahol közvetlen rálátással bírt mind a magyar, mind az európai uniós jogalkotásra.
A külügyes éveket követően egy éven át egy befektetési tanácsadó cég, majd közel egy éven át a Magyar Televízió Zrt. jogtanácsosként és nemzetközi szerződéses ügyei egyik felelőseként dolgozott. A televíziós kitekintés lezárása óta ügyvédként dolgozik, főként valamilyen nemzetközi kapcsolódási ponttal rendelkező ügyfeleknek. Természetesen irodájának ajtaja minden ügyfél előtt nyitva áll.
Rendszeresen publikál magyarul, németül és angolul, amely publikációk nagy része jelen honlapon is elérhető. Gyakran meghívott előadója különböző jogi témájú rendezvényeknek, konferenciáknak. Most fejezi be PhD tanulmányait az ELTE Nemzetközi Magánjogi Tanszékén.